Titkári tájékoztató (Frissítve)

Tisztelt Alsóbélatelepiek!

Két éve, amikor a Báthori utcai “strandfelújítás” elkészült, rögtön kiderült, hogy a napozótér lefolyástalanná vált. Ezt levélben, fényképmelléklettel megreklamáltam az Önkormányzatnál, valamint a Képviselő-testületi ülésen is szóvá tettem. Polgármester úr válaszában elmondta, hogy a felújítás még nem fejeződött be, a strandon a lefolyástalanság megszüntetésére még el kell teríteni 4-500 m3 földet, vélelmezhetően ez kerül sorra most. Mérnöki szemmel nézve szerintem a lefolyástalanságot földterítéssel nem lehet megoldani, de amíg el nem készül, nem lehet ellene más javaslatot tenni. Meglátjuk! Folytatva a gondolatmenetet, hiába kértük Jáky Miklós egyesületi elnökkel, személyesen a Polgármester úrtól, hogy ismertessék velünk az alsóbélatelepi terveket, az Önkormányzat hallgat, nem tájékoztatnak minket semmiről. Egy hónapja tájékoztatást kértem a SPICCen történtekről, először e-mailban, később papír alapú levélben, sajnos, az Önkormányzat hallgat, nem válaszol. Vajon miért?

Tájékoztatásul csatolom az említett levelezést.

Szalay László titkár