November 24-én ott voltam Fonyódon, a Fonyód város Képviselő Testületének rendes ülésén. A képviselő Testület Alsóbélatelepet érintő kérdést nem tárgyalt.
Az ülés befejezéseként -mindig az utolsó hozzászóló vagyok- az alábbi kérdéseket tettem fel:
- Mikor lesz a következő testületi ülés, és a közmeghallgatás?
- Válasz: a testületi ülés december 15-én lesz, a közmeghallgatás februárban
A szeptember 29-i ülésen Hidvégi József polgármester úr félig tréfásan, félig komolyan javasolta, hogy az Egyesületünk vállalja el a strand(ok) üzemeltetését.
- Megkérdeztem: ez ügyben -kihangsúlyozva, hogy a kérdésem nem ráutaló magatartás- kivel lehet tárgyalni, hogy tudjuk, egy esetleges vállalás esetén milyen feltételeket kell teljesíteni.
- Válasz: a Polgármester úr elkezdte a választ, amelyet a Jegyző úr félbeszakított azzal, hogy ez nem ide tartozó téma, a Városüzemeltetési ZRT.-hez forduljak, amely a polgármesteri hivatalban egyszemélyes cégként működik, kérdeztem, hogy személy szerint kit kereshetek, a választ a Jegyző úr megtagadta.
- Tagtársunk kérésére rákérdeztem, hogy a Balatoni Bringakörút felújítása mennyiben érinti Fonyód térségét, mert nem szeretnénk úgy járni, mint a vasútfejlesztéssel kapcsolatban, nem tudtunk az előkészítésről, így nem is tudtuk véleményezni azt.
- Válasz: Polgármester úr tájékoztatott, hogy a mostani felújítás Balatonföldvár és Balatonlelle között lesz, s megígérte, hogyha ez ügyben Fonyód térségében történés lesz, arról értesít bennünket.
- Megkérdeztem, hogy a fonyódi honlapon, miért csak egy nappal korábban került fel a képviselő testületi ülés meghívója, és miért nincs fenn még a szeptember 29-i testületi ülés jegyzőkönyve?
- Válasz: Polgármester úr intésére a Média Kft egy embere csak annyit mondott, hogy fenn van, gyakorlatilag nem kaptam választ.
(megjegyzésem: formailag a válasz tökéletes volt, mert nov. 24-én már valóban fenn volt a meghívó a honlapon, nov. 23-i dátummal, ez valamikor 20 óra és éjfél között kerülhetett fel, mert 23-án este 20 órakor kerestem utoljára, akkor még nem volt fenn, 24-én reggel 8 órakor már fenn volt, mint említettem, november 23-i dátummal.
A szeptember 29-i ülés jegyzőkönyve e sorok írásakor, (nov. 25-én 15:00 órakor) még nincs fenn a város honlapján)
Tájékoztatás: a képviselő testületi ülések meghívói és jegyzőkönyvei az alábbi útvonalon érhetőek el: (persze, ha már föltették őket): www.fonyod.hu (bebillentyűzve)
Szövegre kattintva: önkormányzat – önkormányzat – képviselő testület – ülések, döntések–archivum – 2016