Kedves Alsóbélatelepiek!
Alább Morandini Pál írását közöljük, amelyben a természetszerető és annak élőlényeit, főleg a madarakat lelkiismeretesen gondozó nyaralótulajdonos társunk a templomkertből elveszett madárodújáról ad tájékoztatást. Az írás egyben figyelemfelhívás is, hiszen az évnek beléptünk abba az időszakába, amikor a madárvilág az ember felelősségteljes gondoskodására is rászorul. Célszerű már mostanában megkezdeni az etetők csapadéktól védett helyekre való kihelyezését, a magok beszerzését. A madarak meghálálják a gondoskodást, hiszen a rendszeresen feltöltött etetők sok itthon telelő madárfaj egyedeit vonzzák a kertünkbe, akiket így az ablakból zavartalanul közelebbről is megcsodálhatunk. Garantált élményeket szervezve így gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Azonban nagyon fontos, hogy aki egyszer elkezdte az etetést, ne szakítsa meg hosszabb időre, mert a madarak megjegyzik és akár több kilométeres távolságból is visszatérnek, ha valami okból elkerültek a környékről és nagy csalódás illetve veszély számukra, ha kifáradva az üres etetőben keresnek táplálékot. Sokat tehetünk így a madármentés ügyében, hogy tavasszal minél többen építsenek majd fészket és költsenek fiókákat. És amelyre Morandini Pál szeretné felhívni a figyelmünket, hogy a madárodúk karbantartása is ugyanilyen felelősségteljes vállalás, illetve feladat.
“Az odúban költő madárfajok (pl cinegék, verebek, csúszka) a harkályok által vájt és már elhagyott természetes odúkat használják költésre. Ezekből nagyon kevés van. Ha azonban mesterséges odúkat helyezünk ki, akkor több cinege telepedhet meg környezetünkben. A cinegék a sikeres költés után még azon a nyáron megint költhetnek a már bevált odújukban, következő évben pedig ismét visszatérhetnek oda. Az odúban költés után visszamaradt elhasználódott fészket, szennyeződést ősszel lehet eltávolítani az odúból.”
Pál ezért ezeket az odúkat rendszeresen ellenőrzi, és nem csak a fészkeléseket tartja így nyilván amiket a Madártani Egyesület számára gondosan dokumentál, hanem tisztítja is azokat az elhasználódott fészkektől, biztosítva így az üres lakást a következő bérlők számára is. Nagyon szép hivatás és felelősségvállalás ez a munka, ezért érthetőek szép, valóban aggódást és lelkiismeretességet árasztó szavai, miszerint nyilvántartott odújai közül egy mostanában nyomtalanul elveszett, és amelytől az alábbi sorokkal vett búcsút. De ugyanakkor kéri az odú új gazdáját, hogy ne feledkezzen el annak szakszerű gondozásáról:
Morandini Pál: Isten veled kedves Madárodúm !
“Több odúm is van Bélatelepen a templomkertben, de ez melynek már csak lenyomata van a kápolna mögötti deszkadarabon most elveszett és a pásztornak mindig a rejtélyesen elveszett bárány hiányzik legjobban . Néhány évvel ez előtt tettem ki egy vékony fenyőfára és már több széncinege fészekalj nevelkedett benne. Aztán a kis fenyőt kivágták a tatarozás közben és az odú a kápolna mögé került egy földön lévő deszkára. Imre bácsi mutatta meg a helyét és ő is csodálkozott: „Hát a múlt héten még itt volt.” Az odú egy ismeretlen kertbe tevődött át. Csak remélni lehet, hogy aki elvitte tudja hogyan kell kezelni. Mert a cinegék biztosan ott is tudják, hogy hogyan kell bele fészket építeni. A madarász pedig majd csinál magának másikat, magasabbra helyezi, gyakrabban figyeli, hogy meg van-e még, és erősebben odadrótozza a fatörzshöz. Mert Herman Ottó örök érvényű mondása most még időszerűbb:
„A régentén madárénektől hangos táj csöndes sőt kihalt. A szemet sem gyönyörködteti a madárnak üdítő szemlélése. Rossz dolog bíz az !”
Szakirodalom:
https://www.mme.hu/oduk_es_koltoladak