Fonyód decemberben, az advent ideje alatt is különféle programokkal várja az érdeklődőket: vasárnaponként a Dísz téren közös adventi gyertyagyújtással és kézműves vásárral, amelyet kedves előadások tesznek színesebbé, ugyanakkor a szervezők hét közben is koncertekkel, színházi előadással, Mikulás várással, kézműves foglalkozásokkal készülnek.
December 8-án, szombaton 9 órától Mikulás kisvonatozás lesz a Piac térhez vezető Blaha-Béka utca sarkánál, ahol a gyermeket forró tea és a Mikulás, a felnőtteket forralt bor várja. közben a Kulturális Központ Könyvtárában 10 órától adventi kézműves foglalkozás várja az alkotni vágyókat és azokat is, akik kicsit megmelengetődni vágynak. Adventi koszorút, díszeket lehet készíteni természetes anyagokból.
A Múzeumban 15-én, szombaton 16 órától néprajzi játszóház lesz Luca napjához kötődően a lucaszékéről és a hozzá kötődő néphagyományról. Ugyanezen estén 18 órától a Kulturális Központ Színháztermében Veress Ábel és Szentkirályi Boldizsár adventi koncertje lesz megtekinthető.
20-án, csütörtökön este 18 órától a városi karácsonyi ünnepségre várnak szeretettel mindenkit. Az ünnepi műsor után a Dísz téren forralt borral és kaláccsal, jó hangulattal ünnepel együtt a város.
Egy karácsonyi színdarabbal is készülnek a szervezők: 22-én, szombaton, este 18 órától Charles Dickens Karácsonyi ének című színdarabját mutatja be az Esztrád Színház és a Pelso Főnix Színtársulat.
A programokon való részvétel ingyenes.
Továbbá elkészült és már látható városunk új Betleheme is.
forrás: Facebook/Peter Schidru/A mi Fonyódunk csoport