Közmeghallgatás 2017. február 9.

Jáky Miklós egyesületi elnök társaságában részt vettem a február 9-én tartott közmeghallgatáson.

A közmeghallgatáson, mely az egész városra vonatkozott, nagyon kevesen vettek részt, érthetetlen, hogy a lakosság mennyire nem érdeklődik a közügyek iránt.

A közmeghallgatáson a Polgármester úr egészségügyi okokból nem tudott részt venni, azt Farkas Gábor alpolgármester vezette.

A közmeghallgatáson hozzászólásomban az alábbiakat érintettem, a válaszokat témánként ismertetem:

  1. A város közvilágítás rekonstrukciója során több hiányzó lámpatestet pótoltak Alsóbélatelepen is, de itt még kb. 6 db. hiányzik, ezek helyeit január 1-i e-mail-ben pontosan megjelöltem, kérjük, hogy ezeket pótolják.

Válaszolt Dr. Széll Attila jegyző:

“A hiányzó lámpatesteknél a kivitelezővel együtt meg kell vizsgálni azok indokoltságát. Teljesen indokolt esetben a hiányt pótolják, ha részben indokolt, a költségek 50%-os megosztásával történhet meg a pótlás, ha pedig a megvilágítás megfelelő, de az ingatlan tulajdonos mégis kér egy új lámpatestet, az teljes térítéssel történhet. A felülvizsgálat eredményéről tájékoztatás fognak adni.”

  1. A Huszka utcai strand nádtalanítása részben megtörtént tavaly, de a nádtorzsák bennmaradtak a vízben, s a nádtalanítás nem az engedélyezett vonalig, a Huszka utca északkeleti oldalán lévő kerítés meghosszabbított vonaláig történt. A nádtorzsákat el kell távolítani az említett vonalig.

Válaszolt Kristóf Györgyné a Fonyódi Városfejlesztési és Városüzemeltetés röviden; VÜSZ vezetője:

A 2017 évi költségvetésben a Báthori utcai és a Huszka utcai strand szerepel, a tulajdonukban lévő hínárvágó gép azonban elavult, felújításra szorul, mert 10 perc üzemeltetés után meghibásodik.”

  1. A Strand utcai strandra járók kérése, hogy a korábbi elzárkózás ellenére a strandra, amelynek a hivatalos besorolása ”FÜRDŐHELY” ismét be kell szerezni ”STRAND” besorolást.

A témában a válasz elmaradt. Korábban a Polgármester úr azzal indokolta az átminősítés mellőzését, hogy az sok pénzbe kerül, mentőcsónak üzemeltetés, napi laboratóriumi vízminőség ellenőriztetés, stb.

  1. Elmondtam, hogy korábban többször reklamáltam a strandhatároló bóják elhelyezése miatt, a helyi rendőrség állásfoglalása szerint nincs meghatározva a bóják parttól való távolsága, azt az üzemeltető határozza meg, a felelősségvállalása a bójákig terjed.

Válaszolt Dr. Széll Attila jegyző:

„A bójákat a 78/2008 kormányrendelet szerint kell elhelyezni.”

A közmeghallgatáson más, Alsóbélatelepet érintő téma nem hangzott el.

A közmeghallgatás teljes felvétele megtekinthető a google: Fonyód közmeghallgatás 2017 internet oldalon.

Képviselő testületi ülés 2017. II. 23.

Részt vettem a februári testületi ülésen, ahol alsóbélatelepi ügyet nem tárgyaltak.

Az ülés befejeztekor, az interpellációk megkezdése előtt el kellett jönnöm, mert a vonatpótló autóbusz indulása erősen közeledett, így az ott elhangzottakat nem ismerem, s értelemszerűen hozzá sem szóltam.

Szalay László titkár

Vélemény, hozzászólás?